Édl Viktória vagyok, oktató és bemutató fodrász, a Madam Szalon alapítója.
Tanulóéveimet Pápán töltöttem, ahol az ország egyik legelismertebb fodrászmesterétől tanulhattam meg a szakma alapjait. Ott indítottam el első vállalkozásomat is, majd Budapesten folytattam az utam, ahol két meghatározó mesterrel dolgozhattam együtt, akik szintén formálták a szakmai szemléletemet. Ezt ezúton is köszönöm nektek!
15 év szakmai tapasztalattal a hátam mögött volt szerencsém több száz vendégnek örömet és magabiztosságot adni. Dolgoztam hazai és nemzetközi bemutatókon, színpadon és a kulisszák mögött is. Oktatóként is aktív vagyok: kezdetben technikusként segítettem, ma már saját képzéseimen adhatom tovább a tudásomat. A legnagyobb inspiráció számomra mégis mindig ugyanaz: amikor egy vendégem elégedett mosollyal néz a tükörbe.
A Madam Szalonban két dolog áll a középpontban: a szakértelmem és Te. Nálam nem „csak” egy frizurát kapsz, hanem segítek megtalálni azt a stílust, amely kiemeli a személyiségedet és harmóniát teremt a külsőd és a belsőd között. Fontos számomra, hogy a szalon hangulata otthonos legyen – egy hely, ahol önmagad lehetsz.
Gyere el, és csatlakozz elégedett vendégeimhez! A Madam Szalonban minden alkalom egy új élmény: feltöltődsz, önbizalmat nyersz, és úgy lépsz ki az ajtón, hogy a hajad a legszebb önmagát mutatja.
Foglalj időpontot még ma – szeretettel várlak!
Hajból csoda
Egyszerű, gyors és látványos frizurák szülőknek és kislányaiknak — a rohanós reggelek megmentője. Egy közös workshop, ahol lépésről lépésre tanítom meg a gyors, gyerekbarát frizurákat. A foglalkozáson minden eszközt biztosítok, és az ajándék fésűk és gumik is egyből a rendelkezésetekre állnak.
Létszám
Max 4 pár
Időtartam
4 óra (szünetekkel)
Korhatár
4+ év*
Díj
20 000 Ft / pár
* Kérlek mérlegeld, hogy a kislány végig tud-e ülni a foglalkozáson.
A legjobb éned
Privát, személyre szabott oktatás — csak Te és a hajad. Na meg én, hogy segítsek. Megmutatom, hogyan süthetsz otthon tökéletes hullámokat, és milyen egyszerű tűzésekkel, copfokkal tudod változatosan alakítani a megjelenésed, még a sűrű reggelekben is. Minden tanult mozdulatot a te hajadhoz és a te eszközeidhez igazítunk, hogy rutinná váljon. A két óra alatt a cél: magabiztosan, önállóan elkészíthető frizurák a mindennapokra.
Létszám
1 fő
Időtartam
2 óra
Korhatár
16+
Díj
30 000 Ft
placeholder
9021 Győr
Kisfaludy utca 24.